2017. augusztus 1.

DIÓS PADLIZSÁNDZSEM


Egyszer régen, volt egy bloggertalálkozó, ahova mindenki finomságokkal felpakolva érkezett. Kisildi többek között ilyet is hozott magával, egyenesen Erdélyből-azóta is erről ábrándoztam. Teljesen elájultam tőle, annyira ízlett, előtte pedig még nem is hallottam róla. Persze cukorszirupban eltett minipadlizsánokat láttam már, de sosem akartam megkóstolni-valószínű hülyeség volt ódzkodni tőle. No de a padlizsándzsem, maga a mennyország, annyira finom, hogy ezt mindenkinek ki kell próbálnia.
Csak azért nem készítettem el eddig, mert a padlizsánszezonban mindig elfoglalt és fáradt voltam, no de most eljött az én időm. A kertben roskadoznak a padlizsánbokrok a gazdag terméstől, még időm is akad, így nem tudtam tovább halogatni eme remekmű elkészítését.
Az eredeti receptet itt olvashatjátok, nálam átment némi változáson. Valamikor azt mondták nekem valahol nagyon messze, talán Izraelben, hogy vétek meghámozni a padlizsánt. Azóta is tartom magam ehhez a felfogáshoz, nem hámozom. Persze, akit zavarnak ezek a lila darabkák a produktumban, nyugodtan hámozza meg, ez csak az én fejlövésem.


Hozzávalók

1 kg zsenge padlizsán🍆
15 dkg dióbél
40 dkg cukor
7-8 dl víz
1 vaníliarúd
1 t.k. fahéj
1 k.k. citromsav
1/2 citrom reszelt héja🍋
1 dl gyömbérszirup vagy 1 t.k gyömbér
1 csomag 3:1-ben zselésítő


Elkészítés

A cukrot mérd ki, add hozzá a vizet, majd forrald össze. 
A padlizsánokat 1 centis kockákra vágd fel.
A diót vágd durvára.
A padlizsánokat borítsd a cukorfőzetbe. Eleinte lehet, hogy nem lepi el az összeset, de kevergesd és 1-2 perc után összeesik annyira, hogy ellepje. Zúdítsd hozzá a diót, keverd el.
Öntsd hozzá a gyömbérszirupot, ha nincs otthon akkor reszelj bele friss gyömbért, ha az sincs, akkor használd a szárított változatot.
A vaníliarudat hasítsd ketté, kapargasd ki a magjait és add a fazék tartalmához, a rudakat is főzd hozzá, csak üvegekbe töltéskor ne felejtsd el kihalászni őket.
A fahéjat, citromhéjat és citromsavat is tedd a fazékba.
Főzzed, kevergesd. Egy idő után kezd majd szétesni a padlizsán és sűrűsödni a főzet.
40 perc után zárd el a tüzet és hagyd a fazékban teljesen kihűlni a dzsemet.
Nekem teljesen besűrűsödött, ezért is nem tartottam magam az eredeti 1 napos várakozáshoz.
3 óra várakozás után tedd vissza a tűzre és add hozzá a zselésítőt. Nekem picike vizet pótolnom kellett, hogy ne égjen oda. Forrald fel óvatosan, kevergesd szorgosan és hagyd egyet rotyogni, majd sterilizált üvegekbe töltsd bele.
Zárd le a kupakokkal és állítsd fejtetőre pár percre.
4 kisebb üveg lett ebből a mennyiségből.

Kend kalácsra, töltsél vele palacsintát, vagy csak kanalazd magában😅



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...