2016. október 31.

SÜLT OLDALAS CSOMBOROS KÁPOSZTÁVAL

sült oldalas csomboros káposztával

Sasóka barátném nagy lelkesedéssel számolt be egy általa kóstolt ételről, ami megtetszett, aztán gyorsan el is készítettem. Persze nem egészen úgy, ahogy az eredeti elmondásban szerepelt, mert elfelejtettem húsos szalonnát vásárolni hozzá, de a saját képemre formáltam és így is isteni finom volt.
Köszi Era az alapötletet.
Nem tudom, hogy miért van az, hogy hosszú, vékony csíkokban, keresztben széthasogatva árulják nálunk az oldalast, amikor nekem sokkal jobban tetszik, ha egészben hagyjuk és úgy vágjuk hosszú, szép csíkokra a csont mellett. Bevallom, kellett küzdenem a hentessel, hogy így adja oda. Próbálta megmagyarázni, hogy az oldalast nem így kell felvágni, mert nem ez a szokás. Mondtam neki, hogy köszönöm a kioktatást, de én egy idióta vagyok és így akarom. Rengeteg fintorgás és vállvonogatás közepette sikerült megmentenem egy darabka oldalast a hasogatás alól. Teljesen hülyének nézett, amit nem is titkolt, de legyen boldog tőle, én meg hagy vásároljak olyan húst, amilyet én akarok. Gondolom volt min csámcsogni a távozásom után.

Hozzávalók

1-1,5 kg oldalas
3- evőkanál chili szósz

bors
kömény


főzőlé

4 babér
6-8 szemes bors
5 gerezd fokhagyma
1 t.k. kömény (egész)
1 evőkanál só
1 k.k. chili

0,6 kg savanyú káposzta
1 nagy fej v. hagyma
10 dkg füstölt kolbász
10 dkg füstölt sonka
1 gerezd fokhagyma
2 babérlevél
1 t.k.csombor

bors
1 csipet chili

1 kg újburgonya
1 nagy csokor petrezselyem

pici olaj


Elkészítés

Készítsük el a főzőlevet és főzzük benne puhára az oldalast.

A felkarikázott burgonyát egy kis olajon futtassuk meg, sózzuk és lefedve pároljuk puhára, majd jó sok petrezselyemmel keverjük el.

A savanyú káposztát öblítsük ki hideg vízben.
A kolbászt és a sonkát kockázzuk.
A hagymát szintén kockázzuk.
Egy nagy, tapadásmentes serpenyőben süssük zsírjára a kolbászt, majd adjuk hozzá a sonkát és a hagymát. Dinszteljük üvegesre a hagymát, majd borítsuk rá a káposztát.
Fűszerezzük csomborral, babérral, borssal, sóval, borssal és fokhagymával. Pici csípős igazán pikánssá teszi, de elhagyható.
Alaposan keverjük el és pirítsuk le.

A megfőtt oldalast vegyük ki a vízből, tegyük papírtörlőre, hogy felitassuk róla a nedvességet. Majd enyhén sózzuk, szórjuk meg kevés köménnyel és borssal és kenjük be a chili szósszal.
Forrósítsunk fel egy serpenyőt és minden oldalról pirítsuk át a húst, hogy szép színt kapjon. Amikor elkészült tálalhatjuk, de érdemes ekkor is vékonyan átkenni a chili szósszal, hogy szép fénye legyen.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...