2012. szeptember 25.

VARGÁNYÁS MARHAPÖRKÖLT JUHTÚRÓS SZTRAPACSKÁVAL


Valamiért a képek nem igazán sikerültek, de a pörkölt az mennyei lett. Évente 1-2 alkalommal készítek, ha lehet, akkor is bográcsban, de az Istenek nem akarták, mert egész éjjel szakadt az eső. Vizes fával pedig nem voltam hajlandó küzdeni. Ezért szép nagy fazékban a konyhában került sor az elkészítésére. Igazából senki sem vetette a szememre, hogy nem a szabadban főztem. Tudom tápláló, sőt a körete sem tartozik a diétás ételek sorába, de bánja a fene, ha valami ennyire finom:))

Hozzávalók

1 kg marhalapocka
2 nagy vöröshagyma
2 tv paprika
1 hegyes erős
2 érett paradicsom
2-3 dkg szárított vargánya
pirospaprika
kömény
3 babérlevél
majoránna
bors, só
kevés zsiradék
kb 1/2 l víz
sztrapacska


Elkészítés

A lapockát 2 cm -es kockákra vágjuk, a hagymát apróra. Kevés zsiradékon (nálam most étolaj volt) megdinszteljük, majd hozzáadjuk a húst és a pirospaprikát. Megkeverjük, hagyjuk a húst kifehéredni, majd felöntjük vízzel, csak, hogy ellepje. Jó másfél óra elteltével a paprikát és paradicsomot nagyon apróra vágva beleöntjük és a fűszereket is. A vargányát 1dl forró vízbe beáztatjuk, majd a levével együtt szintén a fazékba tesszük. Fedő alatt jó puhára főzzük. A végén tetőt levesszük, és nagyobb lángon hagyjuk a levét elfőni. Néha előfordul, hogy túl leveses lesz, akkor 1 kk keményítővel húzzuk be, amitől még szép fénye is lesz.
A fűszerekből, azért nem adtam meg mennyiséget, mert mindenkinek más az ízlése. 1-1 kk mehet mindenből, de én most annyira zamatos és ízes húst kaptam, hogy nem szerettem volna elnyomni az ízét, a vargánya pedig méltó koronája ennek a pompás ételnek.
Juhtúrós sztrapacskával és finom káposztasalátával fogyasztottuk. Kiadós ebéd volt az biztos, de fenséges:)




6 megjegyzés:

  1. Vargányát még csak egyszer ettem, nagyon ízlett. El tudom képzelni, marhapörkölttel milyen finom lehet!
    Sztrapacskát még nem csináltam, de nagyon szerettem, amikor a Szabolcsban lakó nővéremnél vendégeskedtem és ő főzött.Sajnos már hat éve a temetőbe járunk hozzá...
    Most nagyon elérzékenyültem. Valamelyik nap próbát teszek a sztrapacskával.

    VálaszTörlés
  2. Sajnálom, hogy messze vagy, nagyon szívesen megvigasztalnálak egy nagy tányérral ebből a finomságból:) Részvétem a nővéred miatt, nagyon sajnálom.
    Érdemes kicsi vargányával megvadítani a marhapörköltet, hihetetlen nagyot dob rajta. Bátran ajánlom kipróbálásra!

    VálaszTörlés
  3. Ez nagyon-nagyon-nagyon jól hangzik! Most én is szívesen ennék veled egy tányérkával... most???- hiszen mindig! :)))

    VálaszTörlés
  4. Rendben én viszem a pörit, te meg a répatortát desszertnek:)))

    VálaszTörlés
  5. Ez brutális... Csak a recepttől híztam egy kilót, de simán megérné bekajálni belőle...

    VálaszTörlés
  6. Na, majd főzünk egyet közösen:)))

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...