2012. szeptember 18.

RAKOTT KRUMPLI, AHOGY ÉN SZERETEM


Nincs már az a nagy hőség, így esténként még jól is esik bekapcsolni a sütőt. Imádjuk a rakott krumplit, de nem azt amelyik száraz és nem is azt ami a zsírban tocsog. Ezért jön képbe a nagy kedvenc a paradicsom. Nem kell sok belőle, csak 1-2 darab és csodát tesz ezzel a finomsággal.

Hozzávalók

1 kg héjában főtt burgonya
1 szál házi füstölt kolbász
5 dkg bacon
6 db főtt tojás
6 dl tejföl
2 kisebb paradicsom
1 kisebb vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
só, bors

Elkészítés

A burgonyát főzzük meg egészben héjastól. A tojásokat is főzzük keményre, a kolbászt karikázzuk, a hagymát  vágjuk nagyon apróra és a paradicsomot is kis kockákra.
A megfőtt burgonyát tisztítsuk és karikázzuk fel. Egy hőálló tál alját béleljük ki a bacon szeletekkel, majd kezdjük rá rétegezni a burgonyát. A lerakott burgonyát alaposan sózzuk meg, én néha szórok rá kevés gyros fűszerkeveréket is. Majd a kolbász és a tojás szeletek jönnek. Ekkor szórjuk meg az apró paradicsommal és hagymával, öntsünk rá kevés tejfölt és reszeljünk rá 1 gerezd fokhagymát. Aztán megint egy sor burgonya, só, kolbász, tojás, hagyma, paradicsom... Addig rétegezzük ameddig tart az alapanyag, a legteteje burgonya legyen. A tejfölt sóval, borssal és fokhagymával ízesítsük és alaposan fedjük be vele a burgonyát. Forró sütőben 200 fokon süssük szép barnára kb. 40 perc.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...