2012. július 6.

GANCA


Ebben a melegben se vásárolni, se főzni nem volt kedvem, viszont a sok gyümölcs után bőven belefért valami nehezebb az étrendbe. Szétnéztem itthon, láttam, hogy krumpli és hagyma akad, sőt még tejföl is. Ekkor ugrott be nagyapa kedvence a ganca. legalább 10 éve nem ettem, ezért gyorsan nekiláttam. Szerintem mindenki ismeri, legfeljebb dödölle néven. A legegyszerűbb paraszti étel.

Hozzávalók

1 kg burgonya
liszt
2-3 nagy v. hagyma
3 dl tejföl
10 dkg húsos szalonna(elhagyható)
só,bors, víz

Elkészítés

A burgonyát megtisztítjuk, felkockázzuk és kevés sós vízben puhára főzzük. Kb. 1,5 dl főzővízzel pürésítjük a burgonyát, majd 3-4 kanálnyi liszttel alaposan kikeverjük és borsozzuk. Jó sűrű masszát kapjunk. 
Egy serpenyőben ropogósra sütjük a szalonnát, majd a felszeletelt hagymát is. Félretesszük őket. A ganca masszából kanál segítségével nagy galuskákat szaggatunk. Eredetileg egy jénaiba tesszük és sütőben megsütjük, de én most úgy döntöttem nem kapcsolom be a sütőt. Ezért a szalonnás, hagymás serpenyőben sütöttem meg őket. Hibátlan volt így is. Gazdagon meglocsoljuk a tejföllel, meghintjük a ropogós hagymával és baconnel és önállóan fogyasztjuk. Friss saláta isteni hozzá. Köretnek is adhatjuk pl. pörkölt mellé.
A vegák a szalonnát hagyják ki, ha gondolják.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...