2015. január 25.

STÍRIAI METÉLT

stíriai metélt

Régen, amikor anyukám kedveskedni szeretett volna nekem, akkor mindig stíriai metéltet készített nekem. Valamiért én sosem voltam hajlandó megsütni, úgy gondoltam, hogy ezt a feladatot inkább meghagyom neki. Most viszont megtört a jég, már kétszer is megsütöttem.
Ö mindig egy nagy jénaiban készítette el, én annyit variáltam rajta, hogy szögletes mini tortaformákban sütöttem, így nem kellett szeletelni, hanem önálló kis kockák születtek. A citromhéjat pedig lime héjra cseréltem.
Lett 4 kockám és egy ovális k.b. 20 X 10 centis tálkával ebből a mennyiségből.
Természetesen lehet beletenni mazsolát, de mi nem szeretjük.

Hozzávalók

tészta

50 dkg túró
25 dkg liszt
3 evőkanál vaníliás cukor
1 tojás
1 dl tejföl
5 dkg olvasztott vaj
1 lime reszelt héja

krém

2,3 dl tejföl
3 tojás
3 evőkanál vaníliás cukor
1 lime reszelt héja
5 dkg olvasztott vaj


A recept elkészítése

A túrót törjük át egy villával. Üssük bele a tojást, adjuk hozzá a tejfölt, az olvasztott vajat és a cukrot is, reszeljük bele a lime - héjat. Keverjük el, majd jöhet a liszt. Én először csak 22 dekával gyúrtam össze és apránként adagoltam hozzá a többit. Könnyű elrontani, mert sok lisztet képes felvenni, de akkor nem lesz finom.
Amikor kezd összeállni, borítsuk enyhén lisztezett deszkára, lazán gyúrjuk át és lapítsuk 5-6 mm. vastag lappá. Vágjuk 1 centi széles csíkokra, amiket lazán átsodrunk, majd ezeket vágjuk 2 centis kis nudlikká.
Forraljunk egy csipet sóval vizet és adagonként főzzük ki a metéltet. Amikor a víz tetején táncolnak, már szedhetjük is ki.
Egy nagy tálba tegyük az olvasztott vajat, reszeljünk bele kevés citrom vagy lime héjat és erre szedjük a kifőtt tésztát.
A 3 tojást válasszuk szét, a fehérjét verjük kemény habbá. A sárgát a cukorral, a reszelt lime-héjjal és a tejföllel alaposan keverjük ki, majd forgassuk össze a kemény fehérjével.
Lehet úgy is készíteni, hogy a kifőzött metéltet összekeverjük a tojásos keverékkel és egy kivajazott jénaiba vagy tepsibe borítjuk. Én viszont jobban szeretem, ha lerakjuk a metéltet és a tetejére borítjuk a krémet és még reszelünk rá egy kis héjat.
175 fokos légkeveréses sütőben süssük szép aranybarnára a tetejét. Ez olyan 20 perc.
Melegen nehéz szépen szeletelni, mert csúszkál, ezért praktikus a kisebb formákban sütés.




7 megjegyzés:

  1. Hogy ez mennyire-de mennyire ott van a szeren.... :-O Én ezt hittem, hogy száraztésztából készítik ezt a finomságot, erre itt egy házi, ráadásul túrós tésztás változat. Előre is imádom, tutira ki lesz próbálva!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik :) Én nem tudom, hogy máshol hogyan készül, anyukámtól tanultam és még csak így ettem. Egy próbát biztos, hogy megér, hajrá :)

      Törlés
    2. Sanszos, hogy még hétvégén sor kerül rá.... :-P :-)

      Törlés
  2. Nekem ilyet sosem készített Anyukám, de biztosan nagyon szeretném. Sőt, a család ízlését ismerve érdemes lenne nekik elkészíteni. Sőt, el is fogom! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajjjjj, de jóóóó Gerdi, remélem , hogy szeretni fogjátok :)

      Törlés
  3. De jól néz ki! Felveszem a kipróbálós listámra! :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...